Jump to content

Alvómaszk egyszerűen

2018. 03. 20. 07:52

Sablon alapján szinte gyerekjáték elkészíteni, és olyan mintát választhatunk rá, amilyet csak szeretnénk. Még fodros gumizsinórt is választhatunk hozzá, csak rajtunk múlik, hogyan szabjuk az egyéniségünkre.

Az alvómaszk fantasztikus találmány, ismerünk nem egy embert, aki nyaralni sem indul el nélküle egy napra sem, mi pedig azért vagyunk hálásak, hogy nyugodtan olvashatunk, amíg a párunk mellettünk az igazak álmát alussza. Azzal az alvómaszkkal, amit a saját kezünkkel varrtunk neki a névnapjára.

Már csak egy szimpatikus, mintás anyagmaradékot kell találnunk, lehetőleg sötétebb színben, és egy másik, vastagabb, kellemes tapintású anyagdarabot, ami majd az arcunkra kerül alvás közben. Emellett egy ezekhez passzoló gumizsinórt vagy gumiszalagot kell még szereznünk, ezekből itthon is sokféle szín kapható, sőt még fodrosat is találtunk.

Hozzávalók:

  • Egy mintás és egy puha anyagdarab sötét színben
  • Gumizsinór vagy gumiszalag
  • Olló, gombostű, cérna
  • Varrótű vagy varrógép

1. Nyomtassuk ki a sablont, és vágjuk ki.
2. Rajzoljuk át a formát mindkét anyagra, és vágjuk őket körbe.
3. A gumizsinórból vágjunk le egy nagyjából 35 centis darabot, a pontos hosszt nekünk kell megtalálni, mivel fejmérettől függ.
4. A zsinór két végét tűzzük rá gombostűvel a puha anyagnak arra az oldalára, ami kifelé néz majd, és varrjuk oda.
5. Most tegyük rá pontosan a másik kivágott anyagdarabot, hogy a színével, azaz a majd kívülre kerülő oldalával nézzen lefelé. Rögzítsük őket egymáson gombostűkkel. Így mindkét anyagnak azon az oldalán fogunk varrni, ami majd nem látszik.
6. Varrjuk körbe nagyjából fél centire az anyag szélétől, de ne teljesen. Hagyjunk egy kis lyukat, hogy azon keresztül ki tudjuk fordítani a maszkot. Varrógéppel egyszerűbb, de anélkül is könnyen végezhetünk vele, mivel olyan sokat azért nem kell varrni.
7. Nyúljunk be a lyukon, és húzzuk ki a belsejét a gumizsinórnál fogva.
8. Már közel járunk a végső diadalhoz, de mielőtt összevarrjuk a lyukat is, vasaljunk rá a maszkra, hogy mindenhol szépen álljon, és a még levarrandó résznél hajtsuk be az anyag szélét, és vasaljuk bele a megfelelő élt.
9. Varrjuk össze a kis lyukat, és rögtön be is dőlhetünk az ágyba az új, csinos alvómaszkunkkal. Fény már nem zavarhatja az álmunkat, amíg a gyerekek fel nem keltenek.

(Forrás: urban.eve és nlcafe.hu)